Légi fuvarozás során a fuvarozó díjazás ellenében a küldeményt az indulási repülotérről az érkezési repülőtérre továbbítja, és kiszolgáltatja. Ha a fuvaroztató a fuvarlevélen feladóként, illetve címzettként más személyt jelöl meg, foszabály szerint a küldemény megérkezésérol szóló értesítés vétele elott a feladó, azt követően a címzettrendelkezhet a küldeményről.
A légi fuvarozás
A fuvarlevél
Légi fuvarozás esetén fuvarlevelet kell kiállítani Minden küldeményről külön fuvarlevelet kell kiállítani, a fuvarlevél minden olyan adatot, tájékoztatást tartalmazhat, amelyet a felek szükségesnek tartanak.
A feladó felelős a küldeményre vonatkozó, az általa a fuvarozó számára megadott, illetve általa a fuvarlevélbe bejegyzett adatok és nyilatkozatok pontosságáért. A feladó viseli a felelősséget mindazokért a károkért, amelyek pontatlan, szabálytalan adatai és nyilatkozatai következtében a fuvarozóra vagy olyan más személyre hárulnak, akivel szemben a fuvarozó felelős.
A fuvarozó ellenőrizheti, hogy a fuvaroztató által megadott adatok, valamint okiratok a fuvarozás szerzodés szerinti teljesítéséhez elegendoek és pontosak-e, továbbá - nemzetközi fuvarozás esetén - a nemzetközi szerződéseknek és a fuvarozás során érintett államok hatósági eloírásainak megfelelnek-e.
A fuvarozás teljesítése
A feladó a fuvarozás útirányát megválaszthatja, és útmegszakításokat köthet ki. Amennyiben a feladó a fuvarozás elvállalásának idopontjában ilyen kívánságot nem nyilvánít, az útirányt a fuvarozó választja meg. A fuvarozó a feladó által választott útiránytól üzemkörében felmerülő okból eltérhet.
A fuvarozó a küldeményt egyszerre vagy részletekben továbbíthatja. A részletekben továbbított küldemény továbbításának sorrendjét főszabály szerint a feladó határozza meg. A fuvarozó a feladó kívánságára vállalhatja, hogy a küldeményt meghatározott napon és járaton fuvarozza. A fuvarozó e kötelezettségét a fuvarlevélen fel kell tüntetni. A küldeménynek a légijármube való be- és kirakását - ellenkező megállapodás hiányában - a fuvarozó végzi.
A küldemény tartalma és csomagolása
A küldemény nem, vagy csak feltételek teljesítése esetén tartalmazhat olyan tárgyat amelynek fuvarozását jogszabály, hatósági rendelkezés tiltja, vagy feltételhez köti vagy amelyet az üzletszabályzat a terjedelme, a tömege vagy egyéb tulajdonsága miatt, továbbá repülésbiztonsági, a fuvarozás vagy az üzemeltetés jellegzetességébol eredo okból, vagy a szokásosnál nagyobb gondosságot követelo fuvarozási feltételek miatt a fuvarozásból teljesen vagy feltételesen kizártnak minosített.
A fuvarozó a küldeményt lehetoleg a feladó és/vagy hatósági személy jelenlétében ellenorizheti, ha alaposan feltételezheto, hogy a feladó a küldemény tartalmára és csomagolására vonatkozó szabályokat nem teljesítette. A küldemény ellenőrzésérol a fuvarozó jegyzőkönyvet készít, abban a küldemény tömegét, esetleges sérülését, a vizsgálat körülményeit, a megtett intézkedéseket feltünteti, és a jegyzőkönyv egy példányát a feladónak átadja.
A címzett értesítése és a küldemény átvétele
A fuvarozó köteles a küldeménynek a rendeltetési repülőtérre való érkezéséről a címzettet - az elviteli határidő feltüntetésével - haladéktalanul értesíteni. A fuvarozó köteles a fuvarozás befejezése után a fuvarlevél megfelelő példányát és a küldeményt a címzettnek - a ki nem egyenlített fuvardíj megfizetése ellenében - a kiszolgáltatás helyén érvényes eloírások, rendelkezések teljesítését követően kiszolgáltatni. A kiszolgáltatás helye - ellenkező megállapodás hiányában - az érkezési repülotér.A küldemény átvételét a címzettel el kell ismertetni.
A címzett köteles a küldemény átvétele céljából az értesítés kézhezvételétol számított két munkanapon belül jelentkezni, és a küldeményt a kiszolgáltatás helyén érvényes rendelkezések teljesítése után átvenni.
A légi fuvarozás során felmerült károk
A légi fuvarozás során felmerült károk A jogosult a fuvarozási szerzodésbol, illetve annak hibás teljesítéséből eredő kártérítési igényét a fuvarozóhoz intézett írásbeli bejelentéssel érvényesítheti, melyhez csatolni kell a jogosultságot igazoló, valamint a követelés elbírálásához szükséges okiratokat.